25 éve, 1985. április 16-án lépett hatályba az ENSZ Közgyűlésének határozata (A/RES/39/248), amely elfogadta az ENSZ Fogyasztóvédelmi Irányelveket. Az Irányelvek általános elveket és konkrét tennivalókat mondanak ki, meghatározva az állam, a kormány feladatait a fogyasztók védelme terén, kiemelve az állami fogyasztóvédelmi politika kialakítását, ellenőrzését és megvalósítását.• Az Irányelvek kijelölik az állam feladatait: a fizikai biztonságot, a fogyasztók gazdasági érdekeinek támogatását és védelmét,
• a fogyasztási javak és szolgáltatások biztonságát és minőségét meghatározó normákat,
• az alapvető javak és szolgáltatások elosztásának eszközeit, a fogyasztók kártérítési igényeinekérvényesíthetőségét, az oktató és információs programokat, a speciális területeket (élelmiszer, víz,gyógyszer, kemikáliák) érintő rendelkezések megalkotása, működtetése és ellenőrzése területén.A határozat kimondja: A kormányok fejlesszenek ki, szilárdítsanak meg és tartsanak fenn egy erős fogyasztóvédelmi politikát…,
• A kormányok kötelesek létesíteni, illetve fenntartani a fogyasztóvédelmi rendelkezések kibocsátásához, végrehajtásához és ellenőrzéséhez megfelelő infrastruktúrát.
• Az Irányelvek hangsúlyos szerepet adnak az állami fogyasztóvédelmi feladatok mellett a társadalmi (civil) mozgalmaknak, szövetségeknek is, azok támogatását éppúgy szükségesnek tartják,mint a regionális önkormányzatok és a szakmai érdekképviseletek, kamarák fogyasztóvédelmi tevékenységét
• az alapvető szükségletekhez olyan fogyasztási cikkekhez és szolgáltatásokhoz való jog, amelyek a túlélést biztosítják (megfelelő élelmiszer, ruházat, lakás , egészségügyi ellátás, oktatás, higiénia)
• a biztonsághoz az életre és egészségre veszélyes árucikkek és szolgáltatások elleni védelem joga
• a tájékoztatáshoz a tisztességtelen és félrevezető hirdetés és címkézés elleni védelemhez, valamint a tények ismeretéhez és a feltétlen tájékoztatáshoz való jog
• a választáshoz versenyképes árú fogyasztási cikkekhez és szolgáltatásokhoz való jog, a megfelelő minőség biztosításával
• a képviselethez a fogyasztói érdekek érvényesítéséhez való jog a kormányzati politika tervezésében és végrehajtásában a kártérítéshez a rossz minőségű fogyasztási cikkek és a nem megfelelő szolgáltatások ellentételezéséhez való jog
• az oktatáshoz a megfelelő tudás és gyakorlat megszerzéséhez való jog a tájékozott fogyasztóvá váláshoz
• az egészséges környezethez félelem- és veszélymentes környezethez való jog, amely a méltóságot és jólétet biztosítja.
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 03. kedd, 11:29







