Megalakulás körülményei, okai
Írta: Administrator
2010. augusztus 03. kedd, 11:15

A Magyar Köztársaság Európai Uniós csatlakozásával párhuzamosan egyre nagyobb érdeklődés irányul a fogyasztóvédelem kérdéseire, az ezen a területen elért eredményekre és hiányosságokra. A jogalkotás területén komoly előrelépés történt az uniós normák átvételében.
Nem mondható el ugyanez a jogi kereteket tartalommal kitöltő társadalmi hozzáállást és a termelő, szolgáltató cégek üzleti magatartását szemlélve.
A fogyasztókat érő biztonsági kihívásnak csak a politikai, az állami, a civil, a szakmai, az érdekvédelmi és a versenyszféra összes résztvevőjét magában foglaló együttműködéssel lehet megfelelni.
Aktív állami szerepvállalás, hatékony ellenőrző hatóságok, megfelelő szintű kormányzati segítséggel bíró civil szervezetek, a gazdasági verseny résztvevőinek érdekeltté tétele és a folyamatosan aktualizált jogszabályok növelhetik a fogyasztói biztonságot.
Ezek mellett a tájékoztatás, a képzés segítheti a tudatos fogyasztói magatartás elterjedését.
Az erős, a vásárlók bevonásával működő és érdekeiket képviselő fogyasztóvédelem a jól működő gazdaság előfeltétele, és ez eredményezheti a polgárok biztonságát.
Ezen a területen érdemi javulás csak a fogyasztóvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek hathatós közreműködésével érhető el.
A fenti okokra vezethető vissza a Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület megalakulásának szükségessége,melynek a Pest Megyei Bíróság általi nyilvántartásba vétele 2007. márciusában emelkedett jogerőre, ezt követően kezdhette meg az Egyesület működését.
Az Egyesületet 15 magánszemély (képzőművészek, média szakemberek, közéleti és magán személyek - alapító tag hozta létre. Az Egyesület létszáma az új tagbelépésekkel folyamatosan emelkedik.
Irányító testülete az 5 tagú Elnökség, amelyben a kormányzati és az üzleti szférától független, a jog, a közigazgatás, a marketing, a közgazdaság és az oktatás területén jártas szakemberek tevékenykednek.
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 03. kedd, 11:24
Bővebben...